A dokumentarista fotográfia egyik jelentős témája az ember és a víz között fennálló törékeny kapcsolat, amely örök és elválaszthatatlan. A „Hullámtörés” című kiállítás hat magyar fotográfus munkáit mutatja be, melyek középpontjában a víz áll – legyen szó annak jelenlétéről vagy éppen hiányáról. A kiállítás sorozatai a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet, legyen szó helyi problémákról vagy globális kihívásokról.
A víz sokféle formát ölthet a környezetünkben:
– Lehet az idilli táj egy fontos eleme,
– Szimbolizálhat harmóniát az ember és a természet között,
– Kötődhet hozzá mítosz, hiedelem vagy rítus.
Ugyanakkor lehet korlátok közé szorított, betonmederben csordogáló vékony erecske, szögesdróttal körülvett zöld sáv, piszkos, örvénylő víztömeg, megközelíthetetlen, élet nélküli holt víz, szigorúan őrzött határzóna, fegyveres konfliktusok és elsivatagosodás terepe, vagy éppen az életért folytatott küzdelem metaforája.
A fotóesszék a vízhez való kapcsolódásunk jelenlegi állapotát tárják elénk, miközben bemutatják a területek múltját és lehetséges jövőjét is. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kedden megnyíló „Hullámtörés” című kiállítása lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük távoli helyeket, mint Nicaragua, Majuli szigete, Brazília, Törökország és más európai országok, valamint közelebbi tájakat is, például Kárpátalját és Magyarországot.
A kiállítás sorozatai olyan témákat járnak körül, mint:
– Az erózió elleni védekezés,
– Az őshonos növények vízigénye,
– A vízhasználat ökológiai lábnyoma,
– A fenntarthatatlan bányaművelés következményei,
– A természetes vízfelületek kiszáradásának környezeti hatásai,
– A folyószabályozás következményei.
A problémaorientált témák mellett minden egyes képanyag azt is bemutatja, hogy az ember hogyan lép kapcsolatba a természettel: kölcsönhatásba lép vele, belesimul vagy éppen ellenszegül, élvezi annak adta lehetőségeket, vagy szenved a természet adottságaiból.
