Country Road
Country Road
2010-02-10

Az együttes a nevét a tragikus balesetben elhunyt John Denver: Country Roads című számából kölcsönözte, mely ma már a country zene himnuszának is tekinthető ,egyben utal a zenekar zenei stílusára is.
    A két alapító tag, Dabis Gábor és Papp Róbert, egy koncertről hazafelé menet határozta el, hogy Kalocsán létre kellene hozni egy olyan zenekart, ami a környéken kuriózumnak számít, viszont lehet rá bulizni, s különféle korosztályokat is megérint 8-88 éves korig. Az elhatározást tett követte, minek következtében a baráti társaságból Walter Tamás, Tóth Viktor és Harsányi Pál érkezett a zenekarba. Később Rózsa Ivett színesítette a csapatot mintegy fél évig, akit Szűcs Beáta váltott 2009 januárjától.
  Az együttes számára nem volt kérdéses, hogy a Bojtorján, a 100 Folk Celsius, a Fonográf és a Kormorán lesz a zenei irányvonal. Vagyis a Western zene keleti változata, az Eastern, mely kizárólag magyar nyelven szólal meg, nyugati társával szemben fülünk számára kellemesebb hatást vált ki, s a mi életünkről szól. A hangszerek tradicionálisnak mondhatók: akusztikus gitár, hegedű, banjo, valamint a modernebb hangzást előidéző basszusgitár és dob.


   Első fellépésük 2008. februárjában történt. Zenéltek farsangi bálon, gyermeknapon, lakodalomban, falunapon, motoros találkozón, rockfarsangon, rock-kocsmákban, segélykoncerteken. A felsorolásból is látható, hogy a gyermekektől az idősebb generációig mindenkinek szánják zenéjüket, nemre és korra való tekintet nélkül.


A ZENEKAR TAGJAI:

Szűcs Beáta:ének
Walter Tamás:ének
Dabis Gábor:gitár
Harsányi Pál:bassz.gitár
Tóth Viktor:gitár,hegedű,banjo
Papp Róbert:dob

A COUNTRY ROAD ZENEI REPERTOÁRJA:

100 FOLK CELSIUS: Jó öreg gépem
100 FOLK CELSIUS: Jöttem sehonnan
100 FOLK CELSIUS: Ohio
100 FOLK CELSIUS: Országút
BOJTORJÁN: Ahol a lusta folyó
BOJTORJÁN: Budapesttől Miskolcig
BOJTORJÁN: Csavargódal
BOJTORJÁN: December végén
BOJTORJÁN: Gyere velem
BOJTORJÁN: Mint suttogás a szélben
BOJTORJÁN: Összetartozunk
BOJTORJÁN: Úton vagyok
BOJTORJÁN: Vigyázz magadra, fiam!
BRÓDY JÁNOS: Egy hétig tart
FONOGRÁF: Ne vágj ki minden fát!
FONOGRÁF: Jöjj, kedvesem!
FONOGRÁF: Utazás
FONOGRÁF: Az első sorban ült
FONOGRÁF: Hunyd le a szemed
HUNGÁRIA: Drága kis barátnőnk
JOHN DENVER: Country Roads
KORMORÁN: Három határ
PADDY AND THE RATS: Drunken Sailor
PAPP RÓBERT: Joe
rnPAPP RÓBERT: Sörre bor
SHANNON.HU: Whiskey-induló
SKORPIÓ: Dédapám
SPRINT: Postakocsi

GYERMEKDALOK:

HALÁSZ JUDIT: Boldog születésnapot!
HALÁSZ JUDIT: Csiribiri
HALÁSZ JUDIT: Csodálatos Mary
HALÁSZ JUDIT: Micimackó
HALÁSZ JUDIT: Mit tehetnék érted?
100 FOLK CELSIUS: Nagy Hohoho
100 FOLK CELSIUS: Paff, a bűvös sárkány


   Akinek zenei repertoárunk felkeltette a figyelmét, elérhetőségeinken keressen minket és mi megyünk akár felnőtt, akár gyermekműsorról legyen szó.

                                                                                                   COUNTRY ROAD zenekar
http://www.countryroad.atw.hu/

MAGYAR COWBOYNAK MAGYAR COUNTRYT!!!