Bad Habit
Bad Habit
2010-02-09

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy elkezdtük 9.-ben a Gimit. Remek volt mondhatom… De azóta megkedveltem, bármennyire is szarul esik kimondani… :D Mind1. Na szóval itt ismerkedtem Bálinttal, aki végül a szárnyai alá vett. Elkezdtem nyúzni a bõgõt, és egy idõ után már együtt próbálkoztunk különféle nótákkal. Így visszagondolva jót nevetünk az egészen, de mint mindenki tudja: Valahonnan el kell kezdeni! Így teltek múltak a hetek és gondoltuk ideje keríteni egy dobost a házhoz. Volt általános iskolai osztálytársamra és jó barátomra esett a választás, aki ösztönzésünkre beiratkozott a zeneiskolába, hogy elsajátítsa ezt a kemény tudományt. Így hát néhány hónap után lehetõségünk nyílt együtt próbálni.


Elsõ próbánk Bálinték lakásában volt. Hangszerarzenálunk nem volt éppen korszerûnek mondható, de megtette. Egy akusztikus gitár, egy régi házi készítésû kibelezett basszgitár és a házban fellelhetõ mindenféle tárgy. (ami a dobot helyettesítette :D) Olyan zajt csaptunk, hogy ne tudjátok meg! Aztán továbbléptünk. Sikerült bejutni a zenesuli dobtermébe, ahol már fejlõdött a technika! Két akusztikus gitár és egy dobszerkó! Idõközben csatlakozott hozzánk egy tag, aki az éneklés nehéz feladatát vállalta magára. Õ volt Rózsa Ákos, más néven Tészta. Ja tényleg, majd el felejtettem. A dobost pedig Habran Szabolcsnak hívták. Így már egy teljes banda voltunk név nélkül, de a minõség miatt nem is baj hogy nem volt nevünk :D Viszont a sok röhögéstõl legalább 10 évvel hosszabb lesz az életünk, ez tuti. Mindenki tudta, hogy ez így bukásra van ítélve és közben beköszöntött a nyár. Nyár után dobosunk be kívánta fejezni – nem túl hosszú, ámbár rendkívül tartalmas – pályafutását így újabb gondok elé néztünk. Énekes fronton is problémáink voltak, így elkezdtük a szervezkedést. Régi énekesünk készített egy hirdetést, amely felhívta mindenki figyelmét, hogy énekest keresünk. Ezt kiraktuk mindenhova a Gimibe. Elég röhejesen nézett ki a dolog, de mint mindig, szerencsénk volt! Szakál Dániel poénból elejtette Dudás Dánielnek, hogy mi énekest keresünk.
Szaki csak jót nevetett az egészen, de Dani még aznap este megkeresett engem, hogy szívesen beszállna a bandába. Ekkor már csak a dobos hiányzott. Szabit egy hónap alatt sem sikerült meggyõzni, így kénytelenek voltunk más alternatívákat megvitatni. Eközben próbáltunk néhányat nálunk. Ekkor már megvolt a jelenlegi basszgitárom, igaz még csak 1-2 hete, de akkor is tovább fejlõdtünk. :D Ezek a próbák már határozottan jobbak voltak, mint a régiek. A dobos kérdés egy véletlenül felvetett ötlettel oldódott meg. Már nem emlékszem hogy ki említette meg Fehérvári István, (Ferci) nevét, de a lényeg hogy Bálint felkutatta és beszélt vele. Neki is tetszett az ötlet, így nemsokára levonulhattunk a dobterembe, ahová Ferci apja beengedett bennünket próbálni. Ekkor még mindig nem volt rendes cucc, de a következõ próbára már megnyíltak a pénztárcák és elõkerült az elektromos gitár és az énekcucc is. Innentõl kezdve csak rajtunk múlt hogy mi lesz a dologból. Kezdetben csak feldolgozásokat játszottunk, azokat is elég kezdetlegesen, de elkezdtük. :D Aztán megírta Bálint az elsõ saját számunkat is (Vakáció), amitõl kezdve beindult a fantázia. A saját számok egymás után születtek, bár még mindig csak a szárnyainkat próbálgattuk. Voltak holtpontok is, de egy idõ elteltével elég sok szám összegyûlt. Az elsõ koncertünket pedig az általunk oly kedvelt Homokmégyen adtuk, ami elég tûrhetõen sikerült 1. koncerthez képest. Aztán 1-2 vita után megbeszéltük, hogy mivel Dani nem szeretne énekelni, ezért felkérjük közös ismerõsünket Szakál Dánielt, hogy töltse be ezt a pozíciót. Így Dani vokalista lett és gitárt ragadott a kezébe. Szakival a kezdet szintén nehéz volt, mert szokni kellett a dolgot, de idõ közben belejött. Közben folyamatosan balhék voltak a próbaterem miatt, ugyanis egyre kevesebb idõnk lett volna ott tartózkodni. Így sikerült egy új, saját próbatermet szereznünk és berendeznünk, ami jelenleg is miénk. :D Na szóval itt próbáltunk tovább gõzerõvel. Az elsõ bemutatkozó koncertünk az új Bad Habittel május 6.-án volta Barlang RC-ben. Itt szerintem egész jól sikerült a buli, a hangulat jó volt. (nekünk legalábbis mindenképpen) A következõ fellépésünk nem sikerült annyira jól. Ez a kalocsai Rockmajális keretei között történt, ahol is a szervezést és a hangosítást rendkívül ügyesen elbaltázták. De semmi gond. Ilyennek is kell lenni. Azt hittük, hogy ezt a szervezést lehetetlen felülmúlni.(De ismét tévedtünk, ugyanis a 2. Tõserdõ Zenei Fesztiválon képesek voltak rá.) Közben jött a nyár és mi egy kicsit lazítottunk. Majd úgy határoztunk, hogy csinálunk 1 demót. Ismételt szerencsénknek köszönhetõen Kiss Tibor segítségével sikerült is megvalósítanunk ezt a célt. Aztán Szelidet céloztuk meg augusztus 20.-án. Kezdeti nehézségek után egész jó kis buli lett belõle. És most itt vagyunk. Reméljük ebben az évben sokkal több és jobb koncertünk lesz, és azt is, hogy egyre többen fogtok ellátogatni ezekre.


by Meggy


http://badhabit.extra.hu/" target="_blank">http://badhabit.extra.hu